Szenátorok szóltak a budapesti amerikai nagykövetnek, hogy jó lenne megvédenie a CEU-t

György Unyatyinszki 2018-09-13 14:21:00.000000

Az Egyesült Államok Képviselőházának és Szenátusának 22 tagja levelet küldött az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, David Cornsteinnek, hogy kifejezze, a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapesten maradása erős kétpárti (demokrata és republikánus) támogatást élvez – hívta fel rá a figyelmet a CEU közleménye. A szenátorok hozzáteszik, hogy a CEU esetleges bezárása megítélésük szerint a magyar-amerikai kapcsolatok rovására mehet. Arra kérték Cornsteint, hogy tegyen meg mindent azért, hogy szeptember végéig megegyezés szülessen az egyetem működéséről.

Az amerikai nagykövet épp a héten tárgyalt a kormánnyal, amelyet követően úgy nyilatkozott, hogy bizonyos benne, hogy a CEU a következő években is működhet Budapesten. Ugyanakkor pár napra rá az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentésről szóló vitán Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen engedményt sem próbált tenni az országgal szembeni eljárás elhárítása érdekében. Az egyik kifogásolt pontja a jelentésnek épp a CEU helyzete volt.

Az egyetem noha már állítása szerint minden új törvényi követelménynek megfelel, például az Egyesült Államokban is működtet képzést, mégsem írja alá a magyar kormány az egyetem hosszútávú működését biztosító nemzetközi szerződést New York állammal, ahol az egyetem székhelye van.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67