László Győző olyan ötletet dobott be, ami nem csak a Derkovitson élőknek fog tetszeni

BZ 2018-09-12 10:33:00.000000
Annyira kézenfekvő, hogy az a meglepő, hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe.

Czeglédy Csaba megüresedett választókörzetében októberben időközi választás lesz. Két jelölt indul, a fideszes Melega Miklós, valamint az ellenzéki összefogás civil jelöltje, László Győző.

Javában zajlik a kampány, volt, hogy egymástól néhány méternyire gyűjtött támogatókat a két jelölt, de az is megtörtént már, hogy a baloldal korábbi Fidesz által leszavazott javaslatait dobta be kampányötletként a fideszes jelölt.

Ma László Győző, és a Derkovits városrész két megválasztott képviselője, Horváth Soma és Kopcsándi József a Domusnál tartott rövid sajtótájékoztatót, ahol új javaslattal álltak elő.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

László Győző már korábban is többször beszélt a Derkovits Szíve programról, ami többek között a Domus és környékének felvirágoztatását tűzte ki célul. Legújabb javaslatát is ehhez kapcsolódóan jelentette be:

Azt szeretné, ha a Domusnál kormányablak nyílna, valamint a városi közszolgáltatók (pl. Vasivíz, Távhő) is ügyfélszolgálatokat létesítenének.

Több mint tízezren laknak a környéken, de a közeli Oladot és Kámont beleszámítva még ennél is több embert érint a lakótelepi városközpont működése. László Győző elmondta, mivel sok idős ember él a környéken, nekik különösen fontos lenne, hogy otthonukhoz közel intézhessék ügyeiket.

A jelölt azt is elmondta, fontosnak tartja az aktív kapcsolatot a választókkal. A kampány során folyamatosan járja a lakótelepet, sokat beszél a Derkovitson élőkkel, eddig mindenkitől pozitív visszajelzés érkezett a javaslatra.

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67