Először nyert a fociválogatott 2018-ban

ugytudjuk.hu 2018-09-11 22:37:00.000000
A görögöket vertük.

Marco Rossi szövetségi kapitány három helyen változtatott a szombati, finnek elleni kezdőcsapaton, bekerült Bese Barnabás, Nagy Ádám és Varga Roland is az együttesbe. Míg mi 1-0-ás vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligája-sorozatot, a görögök 1-0-ra nyerni tudtak Észtországban, ezért számunkra volt fontosabb a három pont begyűjtése, olvasható az MLSZ oldalán.

A mérkőzés majdnem üres lelátók előtt kezdődött meg, az UEFA még az előző Eb-selejtező sorozatban rótt zárt kapus büntetést a magyar válogatottra, ezt most töltöttük le. Az UEFA szabályai szerint ilyen esetben a vendégcsapat szurkolói kapnak egy kisebb jegykontingenst, így fordulhatott elő, hogy 62 görög drukker a helyszínen láthatta a találkozót.

A görögök kezdték valamivel aktívabban a mérkőzést, az első nagy helyzetüket 10 perc játék után alakították ki: Fortunisz lőtt néhány csel után a bal sarok mellé. A 15. percben viszont nagyszerű góllal szerzett vezetést a magyar válogatott, Kovács István ívelt a görög tizenhatoson belülre, előbb Varga Roland, majd Szalai Ádám, végül Bese Barnabás fejelte tovább a labdát, ami Sallai Roland elé került, a Freiburg légiósa pedig 13 méterről a léc alá bombázott (1-0).

A görögök mezőnyfölényt harcoltak ki a folytatásban, és csakhamar kiegyenlítettek: a 20. percben Fortunisz ívelt szabadrúgásból a kapunk elé, Konsztantinosz Manolasz ugrott fel Lang Ádám mellett, és a bal felső sarokba fejelte a labdát (1–1).

Az egyenlítés után kellett némi idő, mire a mieink mezőnyben magukra találtak, addig a görögöknek voltak kisebb lehetőségeik. A félidő hajrájához közeledve kiegyenlítődött mezőnyben a játék, sőt, a 43. percben a kapujuk elé szögeztük a görögöket, több lövésünket is blokkolták a vendégek, de nem tudták felszabadítani a kapujukat. Végül Kleinheisler László elé került a labda, ő pedig 22 méterről a bal felső sarokba bombázott, beállítva a félidei eredményt (2-1).

A szünetben a görögök kettőt cseréltek, Marco Rossi nem változtatott a magyar csapat összetételén. A vendégek kezdték jobban a második játékrészt, nehezen tudtuk kihozni a térfelünkről a labdát, az 53. percben Toroszidisz egy szabadrúgás utáni fejese kevéssel tévesztett célt. Az első negyedóra után kiegyenlített lett a mérkőzés, több ellentámadásunk is kecsegtetően indult, de nem tudtuk ismét bevenni a görög kaput. A 62. percben Lovrencsics Gergő állt be Varga Roland helyére, Bese Barnabás egy sorral feljebb lépett, a Ferencváros szélsője pedig a védősorba húzódott vissza. A 69. percbe Szalai Ádám is elhagyta a pályát, Eppel Márton állt be a helyére. A görögöknek volt sürgősebb, többet birtokolták a labdát, a 72. percben Pelkasz lövését ütötte szögletre Gulácsi, nem sokkal később Mitroglu próbálkozásánál hárított a magyar kapus.

Az utolsó negyedóra elején Kleinheisler szabadrúgása okozott nehézséget Barkas kapusnak, a hajrá viszont a görögöké volt, ám a magyar válogatott elszántan védekezett, és tartotta a 2-1-es eredményt. A háromperces hosszabbítás végéig a görögök nem tudták gólra váltani egyik lehetőségüket sem, a magyar válogatott megnyerte első hazai Nemzetek Ligája-mérkőzését.

A csoport másik mérkőzésén Finnország 1-0-ra legyőzte az észteket, így két forduló után hat ponttal vezeti a csoportot. A mieink - holtversenyben a görögökkel - három ponttal a második helyet foglalják el, az észtek pont nélkül állnak.

Magyarország-Görögország 2-1 (2-1)

Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Lang Ádám, Kádár Tamás, Fiola Attila – Nagy Ádám – Varga Roland (Lovrencsics Gergő, 62.), Kleinheisler László, Kovács István (Pátkai Máté, 80.), Sallai Roland – Szalai Ádám (Eppel Márton, 69.)
Görögország: Barkas – Torosidis, Manolas (Ikonomu, 52.), Papastathopulos, Cavellas (Likojannisz, 46.)– Kurbelis, Buhalakis – Christodulopulos, Fortunis, Pelkas – Donis (Mitroglu, 46.)
Gólszerző: Sallai a 15., Kleinheisler a 43., ill. Manolasz 20.

 

Címlapfotó:  Illyés Tibor / MTI

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67