Ilyen is van: kagylóháború dúl a La Manche csatornán

György Unyatyinszki 2018-08-29 06:48:00.000000
Francia és brit halászhajók csaptak össze.

Franciá halászok kövekkel, jelzőpisztolyokkal és füstgránátokkal üldözték el a La Manche egy kagylóban gazdag térségéből az ott halászó briteket – jelentette a BBC. A normandiai partoktól 22 kilométerre vívott, tengeri csatára emlékeztető összecsapásban a hajók egymásnak ütköztek, a nagyobb bárkák olykor maguk előtt tolták a kisebb hajókat. A beszámoló szerint 35 francia hajó gyűlt össze hétfő este, hogy megakadályozzák a brit "fosztogatást". A franciák sikerrel jártak, a mindössze 5 brit hajónak esélye sem volt a francia "armadával" szemben.
 

A BBC által "kagylóháborúnak" minősített incidens hátterében a térségben gazdag állományú kagylók halászata áll. A briteknek ugyanis jogukban áll ott halászni, míg a franciáknál halászati tilalom van hatályban októberig, hogy a kagylóállomány gyarapodhasson. A britekre ezek a szabályok nem vonatkoznak, a franciák pedig nehezményezik, hogy a csatornán túli kollégáik megdézsmálják az ő megélhetésüket is biztosító kagylóállományt.

A BBC szerint a franciák szándéka pofonegyszerű: mindaddig távol tartani a briteket, amíg a kagylóhalászati tilalmat fel nem oldják. Ugyan voltak próbálkozások a megegyezésre, de a franciáknak elegük lett abból, hogy a britek egész évben halászhatnak, míg ők csak október 1. és május 15. között.

via MTI

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67