Csoda: rájött a kormány, hogy a munkanélkülieket a képességeik alapján lehet újra alkalmazni

György Unyatyinszki 2018-08-29 06:08:00.000000

Átalakítja a kormány a munkaügyi központok foglalkoztatási osztályainak működését, ezáltal a foglalkoztatási osztályok munkatársai az álláskeresőket végzettségük, illetve készségeik és képességeik alapján tudják kapcsolatba hozni a számukra megfelelő munkáltatóval – jelentette be az kedden az M1-en Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Ha csak magát a bejelentést vizsgáljuk, azonnal felvetődik a gondolat, hogy "Eddig nem ez történt?". A helyzet az, hogy nem. A munkaügyi központoknak eddig ugyan figyelembe kellett vennie, hogy egy munkanélküli milyen végzettséggel, tapasztalattal és készségekkel rendelkezik, azon a hétköznapi működésük során rendre olyan álláshelyre is kiközvetítettek álláskeresőket, akik valójában nem voltak alkalmasak a feladatra. Ez az állás kínálójának csak nyűg volt, az álláskereső legalább annyit elért, hogy a hivatali rendszerben tudta igazolni, hogy együttműködő az álláskeresésben, csak nem talál, illetve a munkaügyi központ is adminisztrálhatta, hogy végzi a feladatát, ha eredménye nem is volt. Természetesen van jó gyakorlat is, azonban ez a jelenség súlyosan le tudja rontani a kiközvetítések hatékonyságát.


A változtatás célja tehát elsősorban a rendszer hatékonyságának növelése, hét évvel a közmunkaprogram és az álláskeresési támogatási rendszer átalakítása, illetve számtalan szakmai kritika után. Az ésszerűtlenségre további példáját a Magyar Nemzet tavaly novemberi cikke mutatta be: Recsken hiába vett volna fel egy bútorgyár 20 varrónőt, a munkaügyi központ nem indított oktatást a környék álláskeresői számára.

A kényszerűség is a rendszer átalakítására hajtja a kormányt. Ahhoz, hogy a terveik szerint fokozatos forráselvonással csökkenteni tudják a közmunkások számát, drasztikusan javítani kell a munkaközvetítés rendszerét. A Központi Statisztikai Hivatal 2018-as elemzése szerint is

10-ből mindössze 1 közmunkás tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, a többiek évekre beragadnak a közmunkába.

Ám korai azt várni, hogy jövőre drasztikus változások lesznek. Bodó Sándor a Kossuth Rádión azt is bejelentette, hogy egyelőre csak egy próba, egy pilot-program indul a következő 1-1,5 évben, amivel 50 ezer embert terveznek visszavezetni a munkaerőpiacra. A program ráadásul csak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú Bihar megyében indították el, csak a későbbiekben terjesztik ki az egész országra.

Bodó kiemelte, hogy főleg az országban a határ mentén – többek között Zala megyében – "vannak még jelentős munkaerő-tartalékok". Magyarul ez annyit tesz, hogy bár lenne piaci munka és a munkanélküliek száma is relatív magas ezekben a régiókban, ám mégsem talál egymásra munkaadó és álláskereső.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67