A szerelme mellett ült a lány, akit a szélvédőn keresztül becsapódó kerék ölt meg

Buda Fehér 2018-08-28 07:38:00.000000
Párjával Ausztriába indultak.

Tegnap írtunk arról a balesetről, amelyben egy 19 éves lány vesztette az életét. Az M1-esen egy elszabadult pótkerék átpattogott a szembejövő sávból, majd az anyósülésnél becsapódott egy Fiatba.

A szélvédőn keresztül becsapódó kerék ölt meg egy fiatal lányt

Egy szélvédőn át becsapódó pótkerék oltotta ki egy 19 éves nő életét Bábolna közelében az M1-es autópályán ma reggel - írja az MTI a rendőrség információira hivatkozva. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy az autópálya Győr felé vezető oldalán haladó tehergépkocsiba eddig tisztázatlan körülmények között a szélvédőn keresztül berepült egy pótkerék, és eltalálta a járműben utazó nőt.

Azóta több információ is kiderült a balesetről, a Blikk úgy tudja, hogy a lány éppen a párja mellett utazott, amikor bekövetkezett a tragédia. A fiúnak Ausztriában lett volna egy fuvarja, erre kísérte volna el a lány. A lap szerint a pár nemrég tért haza egy közös nyaralásból, utána is minden lehetséges percet együtt szerettek volna tölteni.

Címlapfotó: police.hu

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67