50 millióért szabadlábra helyezhetik Czeglédy Csabát

BZ 2018-08-27 10:06:00.000000
Ennyi lenne az óvadék.
A Szegedi Járásbíróság 50 millió forint óvadék letétele esetére elrendelte dr. Czeglédy Csaba letartóztatásának megszüntetését és egyben bűnügyi felügyeletét a lakóhelye szerinti ingatlanra.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított és védője által előterjesztett, óvadék letétbe helyezési kérelem tárgyában hozott döntést, mely szerint 50 millió forint letétele esetére a gyanúsított előzetes letartóztatását megszünteti, és 4 hónapi időtartamra bűnügyi felügyeletét rendeli el a gyanúsított lakóhelye szerinti ingatlanra - írja az ügyészség közleményében.

A végzés indokolása szerint a bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének feltételei közül mind az eljárás meghiúsításának a veszélye, mind a bűnismétlés veszélye fennáll, azonban a gyanúsított által fizetendő és a bűncselekmény tárgyi súlyához kellően igazodó óvadék a bűnügyi felügyelet elrendelésével alkalmas a bírói engedélyes kényszerintézkedést megalapozó okok kiküszöbölésére, nem szükséges a továbbiakban a letartóztatás fenntartása.

A Csongrád Megyei Főügyészség megfellebbezte a bírósági döntést.

A főügyészség álláspontja szerint a gyanú tárgyát képező bűncselekmény jellege, bűnszervezetben történő elkövetése, a gyanúsítottak egymáshoz való viszonya,

valamint dr. Czeglédy Csaba büntetőeljárás során tanúsított magatartására figyelemmel enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedéssel sem a bűnismétlés veszélye, sem pedig az eljárás meghiúsításának a veszélye nem küszöbölhető ki.

Hivatkozott továbbá a fellebbezésében a főügyészség a Szegedi Törvényszék azon végzésére is, amelyben Czeglédy letartóztatását szeptember 5-ig meghosszabbították. A törvényszék akkori döntését hasonló okokkal indokolta, hogy miért kizárt az enyhébb kényszerintézkedés Czeglédy Csabával szemben.

Ha ennyi még nem lett volna elég, az ügyészség ezzel együtt indítványozta a letartóztatás újabb három hónapos meghosszabbítását. Czeglédy Csaba tavaly június közepe óta van előzetes letartóztatásban.

Önkormányzati képviselői mandátuma megszűnt, körzetében hamarosan időközi választást írnak ki. A körzetben induló egyik jelölttel, László Győzővel készült interjúnkat itt olvashatja.

Címlapfotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67