Az LMP szerint óriási mutyival szállított be a Microsoft szoftvereket a NAV-nak

Bazsi Farkas 2018-08-27 18:59:00.000000
Feljelentést tesznek.

Az LMP korrupciót gyanít állami intézmények informatikai közbeszerzéseivel kapcsolatban, ezért a párt hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz. 

Vágó Gábor LMP-s politikus hétfőn a témában tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: a Microsoft a szoftvereit előbb jelentős engedménnyel közvetítő cégeknek adta el, majd a közvetítő cégek azokat teljes áron vagy még drágábban adták tovább intézményeknek, köztük az adóhatóságnak. 

"Míg Romániában vezetőszáron vittek el minisztereket ugyanezért, Magyarországon a botrány miatt kirúgott cégvezetők a Miniszterelnökségen landoltak" - fogalmazott, hozzátéve: az FBI nyomozást indított az ügyben. 

Vágó Gábor úgy fogalmazott: a Polt Péter vezette ügyészségtől ugyan nem vár sokat, de a korrupciós bűncselekmények elévülése már 12 év, így azt reméli, később mindenképpen nyomozás indítható. 

A politikus szerint a miniszterelnök családjához tartozók is érintettek lehetnek, hiszen a beszerzésekkor az adóhivatal informatikai igazgatója a kormányfő vejének testvére volt. Hozzátette: az egyik viszonteladó, az IMG Solution pedig a miniszterelnök testvérének barátjáé.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67