24 órát kellett várnia az életmentő műtétre egy 62 éves nőnek a Honvédkórházban, végül belehalt a betegségébe

Buda Fehér 2018-12-07 20:35:00.000000

November 21-én lett rosszul egy 62 éves nő, ezután került be a Honvédkórház sürgősségi osztályára, hangzott el az RTL Híradójában.

A nőt először átküldték a Máv Kórházba, mondván, a Honvédkórházban nem tudják elvégezni a szükséges ultrahang-vizsgálatokat. A Máv kórházban sem jutottak többre, ezért a nőt visszaküldték a Honvédkórház főépületébe, ahol mégis találtak egy működő ultrahangot. A nő ezután visszakerült a MÁV Kórházba, ahol meg is CT-zték, végül érelzáródással diagnosztizálták.

A műtőbe azonban csak 24 órával később tudták betolni. Ekkor kiderült, hogy a nő közben olyan rossz állapotba került, hogy már nem tudtak rajta segíteni. A műtétet végző orvos telefonon tudatta a családdal a hírt, elmondta nekik, hogy a nőt altatásban tartják, ameddig el nem hal a keringése, és hogy az intenzív osztályon tudnak elköszönni tőle. 

Az RTL Híradójának egy volt sürgősségi orvos is nyilatkozott, ő azt mondta, hogy ilyen esetekben legfeljebb 12 órán belül el kell végezni a műtétet.

(via 444

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67