Nem mindegy gyermek mondhatja el magáról, hogy a nagy szakállú Mikulás helyett egy bőkezű kormánypárti képviselő bácsitól kaphatja meg az ajándékát, de hála Szabó Zsoltnak, a hatvani kórház kis betegei most részesülhettek eme kiváltságban - szúrta ki a 444.hu a politikus Facebook-oldalán.

Na jó, tegyük félre a viccet, mert ha belegondolunk ezen inkább sírni és dühöngeni lehetne inkább. Mi is történt pontosan? Nem elég, hogy Szabó bement kampányolni a beteg gyerekek közé, ráadásul fogta magát, elvette a gyerekek piros ruhás kedvencétől a csomagokat és maga adta oda a gyerekeknek. Gondolta, így sokkal különlegesebb, mintha maga a Mikulás adná át az ajándékokat, hisz egy honatyával sokkal ritkábban találkozhatnak a kicsik, mint a tök uncsi Télapóval, nem?

De nem csak ő ám az egyetlen bőkezű fideszes politikus, aki eme új szokásnak hódol. A Becsó testvérek például óvódáról óvódára járnak, hogy a Mikulást a háttérbe zavarva, ők maguk adhassák át a csomagokat, melyet ők is közösségi oldalukon vertek nagy dobra.

Dunakeszin pedig a kormánypárti polgármester hódol az új divatnak. Dióssi Csaba a városi nagy Mikulás-ünnepség végén szó szerint a kispadra (kis székre) zavarta a Télapó bácsit és ő aratta le a babérokat helyette az ajándékok kiosztásával - láthatjuk emberünk FB-oldalán.
Egy joggal feldühödött szülő a következőket írta az esettel kapcsolatban:
„Hányinger volt, hogy a kisfiamnak el kellett magyaráznom, hogy a Mikulás bizonyára elfáradt, ezért a polgármester bácsi adja át a csomagot”

Kedves politikusok! Kérünk titeteket, legalább karácsony havában állítsátok le magatokat és hagyjátok békén a gyerekeket, na meg a Mikulást.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.