Aki csak a futball életben számít Szombathelyen az ott volt ma, az újperinti Király Sportlétesítmény új épületének és pályájának átadóján.

Király a megnyitó beszédében elmondta, hogy 2003-ban indult útjára a sportlétesítmény és a Király Szabadidősport Egyesület is. Kezdetben 30 sportolójuk volt, most 260-nál tartanak. Ezért is volt szükség arra, hogy a mindössze 4 öltözővel felszerelt “A” épület mellé egy másikat is felépítsenek. A “B” épület 14 hónap alatt épület fel, a tervezésnél már az üzemeltetése is gondoltak, mivel a közösségi térrel és öltözőkkel, edzői taktikai szobával felszerelt épületet passzív technológiával látták el. Elkészült egy új parafa granulátumos, ízületkímélő nagypálya is.

A 108-szoros válogatott rekorder azt mondta, a külföldi csapatoknál töltött időkben szerzett tapasztalatait kamatoztatta most, az épület és a pályák kialakításánál is.

Ezen a focisták gyakorolni tudnak, akár edzőpartner nélkül is.

A parkolásra is gondoltak. A korábbi 40 parkoló mellé újabb 50-et alakítottak ki. A fejlesztések pedig ezzel nem értek véget.

Király azt mondta, hamarosan egy új épületet szeretnének “felhúzni”, ahol a sportolók akár szállást is kaphatnak, vagy az étkezést is helyben tudnák megoldani.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.