Puskás Tivadar polgármester meglátogatta a Parkerdőben nyomorgó Szendiszűcs Istvánt

Bazsi Farkas 2018-12-04 06:24:00.000000
Szombathelyen nincsenek hajléktalanok, csak nehéz sorsú emberek - körkép.

Amolyan szokás már Szombathelyen, hogy a tél érkeztével tartanak egy sajtótájékoztatót arról, hogy éppen, hogyan áll a város a hajléktalan ellátással. Nem volt ez alól kivétel az idei év sem, hétfőn délután hívták össze a sajtót, hogy elmondják a legfontosabbakat. 

A szombathelyi hajléktalan ellátást a FÉHE, vagyis a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpforit Kft. végzi. Az intézmény látókörében 287 ember van. Közülük vannak olyanok, akik a nappali, éjszakai melegedőben kapnak ellátást, vannak olyanok, akik már az ideiglenes szálláson laknak, és olyanok is, akik már a cég lakásaiban kaptak elhelyezét. 

Le kell számolni azzal a sztereotípiával, hogy a hajléktalanok részegen, koszosan botorkáló emberek - ezt Németh Klára a cég igazgatója hangsúlyozta. 

Korábban mi is írtunk róla, hogy van 5-6 fős társaság, akik rendre megbotránkoztatják a város lakóit, ők azonban csak a nagyon markáns kivitelt jelentik. Az igazgatótól azt is megtudhattuk, hogy ők egyébként pszichiátriai betegek, talán ezért sem tudnak beilleszkedni a társadalomba.

De, ami a lényeg, hogy Szombathelyen nincs olyan hajléktalan, akinek ne lenne fedél a feje fölött. Vagyis utcán senkinek sem kell laknia. 
Azt is megtudhattuk, hogy az ősszel életbe lépett hajléktalan törvény miatt  eddig senkit nem kellett a rendőröknek előállítania.

Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy a FÉHÉ-nek nagyon jó kapcsolata van a rendőrséggel, így a törvény életbe lépése óta folyamatosan egyeztetnek.

A FÉHE komplex feladatot lát el. Nem csak a hajléktalan ellátásáról gondoskodik, de hozzájuk tartozik a közfoglalkoztatás is. Így minden eszköz a kezükben van a bajba jutott emberek visszavezetéséhez a normális, rendezett életbe. Sőt. A szociális tűzifaosztás is az ő feladatuk, így tényleg minden egy kézben összpontosul.

A tájékoztató után terepre mentünk.

Elsőként a Gerendás mögötti területre kaptunk kalauzolás. Itt még pár napja egy átmeneti bungit alakított ki pár hajléktalan. A szociális munkások az itt tábortverőket a szállásra vitték, majd a területet megtisztították az alkalmi lakberendezési tárgyaktól.

Mindig vannak páran, akik nem akarnak bemenni a szállásra, de aztán jobb belátásra térnek - tették hozzá.

Az utcai szolgálattal aztán a Parkerdőbe mentünk. Itt olyan kalyibák épületek, ahol életvitelszerűen élnek emberek. Nem hajléktalanok, csupán nehéz sorsú, szegény emberek. 

Magam is meglepődtem, amikor az első állomás Szendiszűcs István, az ismert képzőművész házánál volt. A művész nagyon rossz állapotban fogadott minket. Azt mondta, hogy az elmúlt egy év alatt 10 kilót fogyott, alig van ereje. Puskás polgármester megígérte neki, hogy gondoskodik orvosi ellátásról.

Aztán Bori nénihez és Feri bácsihoz mentünk. Ők köszönték, rendben vannak. Bár Feri bácsi arról panaszkodott, hogy tönkrement a tévéjük, Bori néni pedig nagyon szeret tévét nézni. A szociális munkások megígérték, hogy kedden visznek neki egy tévét, pár napja amúgy is kaptak egyet adományként.

Feri bácsi még azt is panaszolta, hogy a Parkerdőből egészen a vasútig kell sétálnia a nyugdíjáért. Nem is az út hossza a baj, hanem, hogy útközben még egy kocsma sincs. A polgármester elszomorította, mert ez ügyben nem tud tenni semmit.

A szakemberek azt kérik, ha bajba jutott emberrel találkoznak, vagy segítségre van szükségük, akkor hívják a 06 80 205 165-es zöld számot.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67