Jeeee! - Már tavasszal bevezetik a videobírót a Bajnokok Ligájban

György Unyatyinszki 2018-12-03 14:52:00.000000
Döbbenet, hogy ezen ennyit kellett agyalni.

Véget érhet a söröskorsók tehetetlen dühvel való földhöz vágása, a k*rvaanyázások, valamin Kassai Viktor játékvezető vesszőfutásai, ugyanis a Bajnokok Ligája mostani kiírásának tavasszal kezdődő egyenes kieséses szakaszában bevezetik a videobírós rendszert (VAR) - jelentette be hétfőn Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

Az UEFA korábban még azt tervezte, hogy a mostani idényben nem használja majd a VAR-t annak ellenére, hogy az európai csúcsfutballban, a spanyol, az olasz és a német bajnokságban, valamint a nyári oroszországi világbajnokságon is sikerrel alkalmazták a rendszert.

Ceferin az UEFA végrehajtó bizottságának kétnapos dublini ülése után közölte, hogy döntöttek arról is, hogy a májusi Európa-liga finálén, valamint a Nemzetek Ligája júniusi négyes döntőjén is használni fogják a videobírós rendszert. A 2018/19-es BL-idény egyeneses kieséses tavaszi szakasza február 12-én kezdődik.

via MTI

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67