Adok-kapok: Czeglédy beperelte az őt bebörtönző bíróságot

György Unyatyinszki 2018-12-03 18:10:00.000000
Czeglédy szerint mintha túl lassan haladna az ügye, ezért addig is börtönben van.

Keresetet nyújtott be Czeglédy Csaba korábbi szombathelyi szocialista képviselő a Szegedi Törvényszék ellen, mert a bíróság szerinte több mulasztást is elkövetett, illetve késedelmesen intézik a vele szemben indult büntetőperét - közölte hétfőn Csorba Petra, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.

Czeglédiy szerint nem pusztán a lassú ügyintézéssel van probléma, hanem a szegedi bíróság döntéseivel megsértette személyi szabadságá, valamint az egészséghez fűződő jogait is. Azt kifogásolja, hogy a fellebbezést 18 nap késedelemmel terjesztette fel az elsőfokú bíróság a másodfokúhoz, holott az eljárási törvény haladéktalan kötelezettséget ró rá. Sérelmezi azt is, hogy óvadék iránti kérelméről előzetes letartóztatása miatt nem döntött külön az elsőfokú bíróság - ismertette a szóvivő.

A Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a per lefolytatására. Az alperes Szegedi Törvényszékkel szemben a felperes, Czeglédy Csaba csak megállapítást kért, tehát elégtételt, sérelemdíjat nem, de keresetét a perfelvételi tárgyalás lezárásig bármikor kiterjesztheti erre is - tette hozzá Bicskei Ferenc.

Fellebbezés Czeglédy-ügyben

Fellebbezést jelentett be az ügyészség a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön. Szanka Ferenc elmondta, az ügyészség megalapozatlanság miatt mindkét vádlott esetében a Szegedi Törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kéri.

A jogász és politikust, valamint 21 társát bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint gazdasági csalással gyanúsítják. A nyomozás már lezárult, de a Csongrád Megyei Főügyészség még nem emelt vádat az ügyben.

via MTI

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67