Kelemen Krisztián kilépett a DK-ból

Bazsi Farkas 2018-12-27 17:42:00.000000
Az önkormányzati képviselő ezután civilként, de az Éljen Szombathely frakciójának tagjaként lesz részese a közgyűlésnek.

Friss Facebook-posztjában tudatta a közvéleménnyel Kelemen Krisztián szombathelyi önkormányzati képviselő, hogy civilként folytatja képviselői munkáját a közgyűlésben. Kelemen eddig a DK tagja volt, ebből következik, hogy a politikus kilépett a pártból.

Kelemen Krisztián

A választókörzetemben, azaz a Joskar-Ola lakótelepen élők erőteljesebb és szélesebb körű érdek képviselete miatt a továbbiakban civilként, a pártpolitikától függetlenül az Éljen Szombathely!...

Az Ugytudjuk.hu úgy értesült, hogy az utóbbi időben tömegesen léptek ki a DK körmendi szervezetéből. Ennek okáról azonban egyelőre semmit nem tudni. 


A DK nem régen sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Éljen Szombathely! Egyesülettel közösen indulnak majd el a 2019-es önkormányzati választáson, így az LMP, az MSZP, és a Momentum is egy szövetségben indít képviselő, és polgármester jelöltet. 

FRISSÍTÉS

A 24.hu jelentette meg, hogy kilépett a Demokratikus Koalíció parlemteni frakciójából Székely Sándor. Azt írták, a képviselő a karácsony előtti utolsó munkanapon, december 21-én lépett ki a képviselőcsoportból, másnaptól független képviselőként folytatja munkáját. A portál Székely Sándort nem érte el, a DK pedig azt közölte kérdésükre: "minden válás utólag is minősíti a kapcsolatot, mi szépen akarunk elválni egymástól, Székely Sándornak jó munkát kívánunk".

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritási Mozgalom elnöke a DK és a Szolidaritás megállapodása alapján a párt listájáról szerzett parlamenti mandátumot 2018-ban. Kilépése után kilencre emelkedett a független képviselők száma az Országgyűlésben.

FRISSÍTÉS #2 

Cikkünk megjelenése után Vörösné Budai Mária a DK Szombathelyi alelnöke arról tájékoztatott bennünket, hogy a szombathelyi szervezetből az elmúlt egy évben senki sem lépett ki. Ellenben 10 taggal bővült. Kelemen képviselő a Vas 03-as, körmendi szervezet tagja volt, eddig. 

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67