Fényszennyezés csökkentésével kapcsolatos kutatások zajlanak az ELTE Savaria Egyetemi Központjában

BZ 2018-12-26 10:08:00.000000
A közel egymilliárd forintos uniós támogatással zajlik kutatás Szombathelyen.

A kutatás eredményeit felhasználva eredményeit felhasználva energiatakarékos módon csökkenteni lehet a közvilágítás által okozott fényszennyezést - közölte az MTI-vel az egyetemi központ.

Az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaposvári Egyetem konzorciumi közreműködésével folyó tudományos projekt kutatóinak javaslatai alapján nemzetközi szinten is egyedülálló közvilágítási rendszert fejlesztettek ki a Somogy megyei Bárdudvarnokon és a Borsod megyei Répáshután, így a két település egyfajta gyakorlati "laboratóriumként" működik a kutatók számára.

A legújabb nemzetközi kutatási eredmények szerint a hideg fehér világítás káros nemcsak a környezetre, de az emberi egészségre is, ezért az új közvilágítás tervezésénél elsődleges szempont volt, hogy az csak meleg fehér fényt bocsásson ki, minimális kék sugárzással.

Világviszonylatban is újdonságnak számít, hogy a két kistelepülésen alkalmazott rendszerben a mellékutakon este tíz óra után a világítás gyengül egy kicsit, és ekkor már a biológiai szempontból legoptimálisabb borostyán sárga fénnyel világítanak az utcai lámpák.

Figyeltek a tervezők arra is, hogy az égbolt irányába közvetlenül ne világítsanak a lámpatestek, így jelentősen csökken a fényszennyezés, és elősegítik azt is, hogy a településekkel érintett zselici illetve bükki csillagoségbolt-parkban tovább javuljon az égbolt minősége.

Ilyen parkokat világszerte olyan területeken jelölnek ki, ahonnan zavaró fények nélkül lehet szemlélni az éjszakai égboltot.

Az új és a régi közvilágítási rendszer mérési adatainak összehasonlítása a kutatók szerint egyértelműen igazolja, hogy lehet olyan közvilágítást tervezni és kiépíteni, amely jelentősen csökkenti a fényszennyezés hatásait úgy, hogy közben a berendezés teljesíti a feladatát, és a korábbi világításhoz képest számottevő energia megtakarítást is jelent.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67