Ferenc pápa: túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük

György Unyatyinszki 2018-12-25 09:15:00.000000

Az emberiség történetét "kielégíthetetlen telhetetlenség" kíséri, annyira, hogy a mai világban az élet értelmét majdnem kizárólag a birtoklás adja, az emberek tárgyakkal igyekeznek megtölteni életüket, ami azonban nem "táplálja" a szíveket - mondta Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

A  "Kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük" - jelentette ki Ferenc pápa. Hozzátette, a Betlehemben született gyermek volt az, aki nem mástól vett el, hanem önmagát adta az emberekért. Jézus új életszemléletet mutatott fel, amely a birtoklás helyett a másokkal való megosztást, a másoknak való adományozást helyezte középpontba. "Nem szabad elmerülni a világiasság és a fogyasztás divatjának szakadékaiban" - jelentette ki Ferenc pápa. Azt kérdezte: hányan állnak készen, hogy kenyerüket megtörjék azokkal, akiknek nem jutott.

Az életet nem követelésekkel kell leélni, a díványon várakozva Istenre mintha már célba értünk volna, és nem lenne szükségünk semmire. A karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg ha Isten és embertársaink elébe megyünk

- mondta Ferenc pápa. December 25-én délben a pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi ünetetét, majd Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

via MTI

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67