Februárra derül ki, hogy milyen eredményt hozott a Falco-gyár egy éven keresztül vizsgált levegő kibocsátása

Bazsi Farkas 2018-12-24 15:08:00.000000
Ha kell akár egészségügyi határértéket is csökkent az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

2017. szeptemberétől, egészen 2018 szeptember 28-ig mérték a szombathelyi Falco-gyár levegő kibocsátását. A mérésekre azért volt szükség, mert 2016. október 12-én, a Pest Megyei Kormányhivatal ideiglenes környezethasználati engedélyt adott ki a gyárnak. Ebben az szerepet, hogy a gyár környezet terhelését dokumentálni kell. Ezt egy 24 órás mérővel, imissziósan, vagyis közvetlenül a kéményből vett mintával kell megtenni, a szállóport vagyis a PM10, PM2,5 és a formaldehidet vizsgálva a kibocsátott levegőben. 


A mérés befejeződött, október 9-én pedig meg is küldték az eredményeket a Nemzeti Népességügyi Központ, Laboratóriumi Központi Főosztályára. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma december 18-án kelt levelében tájékoztatta erről a környék lakóit. A szakemberek most a korábbi légúti megbetegedések egészségügyi adatait, a mérések eredményét és a rendelkezésre álló, a szennyezett levegő élettani hatásait ismertető tanulmányokat vetik össze és értékelik ki. 


A vizsgálat akár olyan eredményt is hozhat, hogy a most érvényben lévő egészségügyi határértéket is csökkenthetik. Ezt egyébként korábban már egy ombudsmani jelentés is javasolta. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67