A Joskar-Ola Alapítvány a hagyományos, jótékonysági Karácsony váró Ünnepségét december 19-én, szerdán tartotta a Bercsényi Miklós Általános iskola aulájában, melyen közel 150 lakó vett részt. Az ünnepségen táncos műsort adtak a Bercsényi iskola tanulói, beszédet mondott Bakos Ildikó, a Joskar-Ola Alapítvány Elnöke és Kelemen Krisztián, a Joskar-Ola lakótelep önkormányzati képviselője.

Bakos Ildikó beszédében megköszönte az iskola tanulóinak műsorát, majd elmondta, hogy az alapítvány egész évben segíti a lakótelepen élő nehéz sorsú embereket, amely a Jóléti Alapítványnak és Kelemen Krisztián, városi képviselőnek köszönhető. Idén több közösségformáló rendezvényt is szerveztek a lakótelepen élők érdekében, melyeket jövőre is szeretnének folytatni. Felhívta a figyelmet arra, hogy ne csak az
adventi időszakban forduljanak az emberek egymás felé szeretettel, hanem egész évben.

Kelemen Krisztián beszédében megköszönte az alapítvány egész éves munkáját és kiemelte, hogy több, mint 100 családot és egyedülállót támogatnak Karácsony előtt élelmiszer csomaggal. Kelemen Krisztián beszéde végén egy csokor virággal köszöntötte születésnapján Bakos Ildikó Elnök Asszonyt és megköszönte neki, hogy még a születésnapját is feláldozva a lakótelepért tesz a közjó érdekében. Az ünnepség után kiosztották a karácsonyi csomagokat.


Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.