Áder János aláírta a munka törvénykönyve módosítását

Buda Fehér 2018-12-20 16:47:00.000000
Négy és félmillió embert érint.

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását -  tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát. 

Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el - három szempontból vizsgálta meg, írja az MTI.
 

Elsőként megállapította, hogy a módosítás nem ütközik az alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható. Másodszor összevetette az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval és megállapította, hogy számos országban - például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország - a túlóra mértéke a magyarországival megegyező vagy azt meghaladó mértékű. Harmadszor megvizsgálta, hogy a munka törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország négy és félmillió munkavállalóját, csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák.

A köztársasági elnök megállapította, hogy a munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni; a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja; a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól; a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók; nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.

"Mindezen szempontok alapján, a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését" - olvasható az államfő nyilatkozatában. Áder János hangsúlyozta: "a munka törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen".


"Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok!" - zárul a köztársasági elnök nyilatkozata.

Címlapfotó: MTI / Bruzák Noémi

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67