70 év után kénytelenek bezárni a nagykanizsai lőteret, mert az állam 1,5 millióról 800 millióra emelte a bérleti díjat

Lilla Kovács 2018-12-01 20:52:00.000000
Az elképesztő mértékű emeléssel ellehetetlenültek, pedig könnyen lehet, hogy olimpikont adnának a tokiói csapatba.

Az ügy már június óta húzódik, de a november végi közgyűlésen kénytelenek voltak a megszűnés mellett szavazni.

"Júniusban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő felmondta a velünk kötött szerződését, hozzáteszem, ez teljesen jogszerű volt" – mondta el Törőcsik Pál, az nagykanizsai Polgári Sportlövész Egylet elnöke. Ekkor kezdett végtelen levelezésbe, először a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel.

Ekkor kapták válaszként azt a levelet, amelyben leírták, hogy az eddig évi másfél millió forintért bérelt területet ezentúl 2000-4000 forintért bérelhetik négyzetméterenként, ebből jött ki az irreális 800 milliós összeg.

Ezután írtak levelet a Magyar Szabadidő Sportszövetségnek, amiben leírták, hogy ez a döntés teljesen ellentmond az Orbán Viktor által hirdetettekkel, miszerint lőterek létesítése várható. A Budapestről visszajutott Dénes Sándorhoz, nagykanizsai polgármesterhez, aki szintén nem tudott segíteni nekik; de hiába keresték a Magyar Honvédelmi Sportszövetséget is. Eközben többször küldtek levelet az MNV-nek, de további választ nem kaptak.

Törőcsik Pál elmondta, hogy a helyzetet azért is furcsállják, mert az ingatlant egyes részeit alvállalkozóként kiadták, többek közt egy kutyás egyesületnek, akik viszont megtudtak egyezni az MNV-vel, és sikerült egy normális összegben megegyezniük a további bérlésről.

"A legnagyobb problémánk az, hogy nem tudjuk, mi lesz a sportolóinkkal, pedig van olyan sportolónk, akinek olimpiára is van esélye kijutni." Mint mondja, a helyzet azért is ellehetetleníti az egyesületet, mert a lőfegyverekre vonatkozó törvények szerint a fegyvereket nem lehet onnan elvinni, mert azok többek közt a rendőrségen is a lőtér címére vannak bejelentve. "Ránk egyesületként más szabályok vonatkoznak, és ha elmozdítjuk onnan a fegyvereket, akkor onnan esetleg csak vadászboltba vihetem eladni."

Kérdéseinket elküldtük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek, amennyiben választ kapunk, közölni fogjuk.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67