Egy olvasónk szólt arról, hogy már hetek óta halmokban állnak a levágott fák a sárvári utak mellett. Körülnéztünk, tényleg siralmas a helyzet. Ezt a fotót például a Szatmár utcában lőttük:

Ezt pedig a Kodály Zoltán és a Bartók Béla utcák találkozásánál:

Információink szerint a fákat azért kellett megmetszeni, mert az ágaik túl közel nőttek az elektromos vezetékekhez. Ezzel eddig nincs is semmi probléma, a levágott ágak viszont már tényleg régóta éktelenkednek az utak mellett, ami nem csak azért baj, mert elcsunyítják a város látképét.
Olvasónk ugyanis arról is beszámolt, hogy a Gárdonyi Géza utcában néhány levágott ág annyira közel volt az aszfalthoz, hogy már elérték az autókat, több kocsit meg is karcoltak a gallyak. A gyalogosoknak sem volt könnyű feladat kikerülni az ágakat, a sötétben pedig előfordult olyan is, hogy valakit arcon csapott egy vessző.
Kilátogattunk a Gárdonyi utcába, ott azonban már csak néhány szálkát találtunk, a gallyakat azóta már elszállították a szakemberek.
Ezután megkerestük az E.ON-t, hogy megtudjuk, meddig maradnak a fák alatt a levágott ágak. Tőlük azt a választ kaptuk, hogy a hálózat környezetében lévő fák gallyazását alvállalkozóval végezik. Ők már több hete dolgoznak a város területén, az ő feladatuk lenne a levágott gallyak elszállítása is. Mivel nagy területről van szó, még nem értek körbe a városon, de az E.ON munkatársai azt mondták a lapunknak, hogy intézkedtek az ügyben, a következő napokban elszállításra kerülnek a levágott ágak.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.