Olvasónk, Zoltán küldött nekünk fotókat és információt is, balhé volt szombaton este a szombathelyi adventi vásárban. Zoltán azt írta, hogy egy részeg balhézott a karácsonyi vásárban.
Két rendőrautó és egy mentőautó is érkezett hozzá, a férfi még a mentőautóban is őrjöngött miközben segíteni próbáltak neki.

A rendőrök többeket is kihallgattak, hogy megtudják mi történt.
Zoltán azt írta, hogy a férfi ruháit a földön találták meg, szóval elképzelhető hogy meztelen volt amikor úgymond elkapták. Később más szemtanúk azt mondták, őrjöngése közben kezdte ledobálni a ruháit.
A helyszínen az egyik forraltboros olvasó-szerkesztőnknek azt mondta: a férfi délután még magyarul kért de az utóbbi egy órában már németül kiabált.

Zoltán azt írta, amikor ő odaért, a férfi egy csoport ember között üvöltözött artikulátlanul.
Érdeklődtünk a rendőrségnél is, hogy mi történt, amint kapunk választ jelentkezünk.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.