Törökországba mehet edzőtáborozni a Haladás

Bazsi Farkas 2018-12-14 11:01:00.000000
A focicsapat edzője, Horváth Ferenc beszélt erről.

Az NB1-es labdarúgó bajnokság legutolsó helyén álló Szombathelyi Haladás vezetőedzője Horváth Ferenc volt a Szombathelyi Tévé Aréna című műsorának vendége.

Aréna - 2018. december 13.

null


A helyzet érzékelése mellett az edző több, a jövőt érintő bejelentést is tett. A téli szünetben lesznek olyan labdarúgók, akiktől elköszönnek majd, de szeretnének új játékosokat is igazolni. Elsősorban olyan sportolók jönnének szóba, akiknek van Haladás kötődése, ám ahogy azt Horváth maga is elmondta, elég nehéz lesz a jelen körülmények között ilyen játékost igazolni. 

Riporteri kérdésre a szakvezető azt is elmondta, hogy terveznek téli edzőtábort, valószínű egy hetes törökországi tréninget enged majd meg a csapat költségvetése. 

Arra a kérdésre, hogy megbánta e, hogy Szombathelyre jött, az edző azt válaszolta, hogy nem gondolta volna, hogy ekkora a baj, ám, ahogy fogalmazott, a libákat este szokták megszámolni, most pedig még csak dél van. 
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67