Kezdj el tervezgetni: a kormány átlag 2800 forinttal akarja emelni a nyugdíjakat

Bazsi Farkas 2018-12-14 08:26:00.000000
Milyen érdekes, hogy a szerdai “rabszolgatörvény” megszavazása után dobták le a nyugdíjemelés bombát.

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, tudósít az MTI.

Érdekes, hogy a kormány pont egy nappal azután jelentett be a nyugdíjprémium kifizetést, az ápolónők béremelését és a lehetséges nyugdíjemelést, hogy megszavazták a, köznyelvben csak rabszolgatörvénynek nevezett, munka törvénykönyvének módosítását. 

Gulyás azt is kiemelte, hogy a központi közigazgatásban átlagosan - január 1-jétől - 30 százalékos fizetésemelés lesz, és a honvédelmi, valamint a rendészeti igazgatási alkalmazottaknál is lesz béremelés, az ő körükben "a bértömegváltozás 25 százalék", de szerinte az átlagos emelkedés ezt meghaladó lesz.

De a tervek szerint emelnék a bírói fizetést, és a minimálbért is.

Gulyás belengette a nyugdíjemelést, amit egyelőre még csak terveznek, ehhez azonban egyrészt meg kell vizsgálniuk az infláció mértékét, másrészt pedig a kormánynak még jóvá kell hagyni annak tervezetét. Ha megvalósul, ez 2,7%-os emelést jelentene, vagyis

átlag 2 ezer 800 forintot emelkedne a  nyugdíj. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67