Jövőre csúszhat a vádemelés a Czeglédy-ügyben

ugytudjuk.hu 2018-12-13 12:12:00.000000
Ha az ügyészség betartja a törvényt, akkor idén már nem tud vádat emelni.

„A tudomásunkra jutott, hogy újabb nyomozati iratokat kaptak az ügy más gyanúsítottjai. Az eljárási szabályok alapján ezekre 30 napon belül joguk van indítványokat, észrevételeket tenni, és addig nem lehet vádat emelni. Vagyis ez azt jelenti, hogy ha betartják a törvényt, akkor idén mégsem kerül sor a vádemelésre” – közölte csütörtökön a hvg.hu-val Hankó Faragó Miklós, Czeglédy Csaba ügyvédje.

Amikor legutúbb meghosszabbították Czeglédy letartóztatását, a Csongrád Megyei Főügyészség azt állította, hogy „a törvény biztosította legrövidebb határidőn belül vádat emelnek”. Ha ezt tartják, akkor az ügyvéd szerint a 30 napos határidő miatt már csak 2019-ben nyújthatják be a vádiratot.

„Az ügyészségnek nincs mérlegelési jogköre, hogy betartja-e a törvényi határidőket. Ha viszont mégsem tartják be, és így nyújtják be a vádat, akkor az a védelem jogainak súlyos megsértése, és felveti a hivatali visszaélés gyanúját” – magyarázta a lapnak Hankó Faragó.

A hvg.hu hozzáteszi, a kormányszócsőként funkcionáló Magyar Idők szerdán szerint a védelemnek december 17-ig van lehetősége a büntetőeljárásról szóló törvény szerint az eléje tárt iratokkal kapcsolatban észrevételt, kérdéseket tenni. A vádemelés ezután a határidő után, legkorábban december 18-án lehetséges.

Czeglédy ügyvédje is ezt a határidőt említette korábban, mert valóban ekkor telik le a 30 napos határidő a korábbi nyomozati iratok megismerésétől számítva. Ha igaz, hogy újabb iratok vannak, amiket a gyanúsítottak mostanság kaptak meg, akkor a határidő újraindult.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Az utóbbi időben nem ez az első furcsaság az ügyben. Hétfőn mi is beszámoltunk róla, hogy egy ügyészi dokumentumban Czeglédy Csaba váratlanul felbujtóként szerepel. Ez azt jelenti, hogy az ellene felhozott legsúlyosabb bűncselekményekben az ügyészség szerint nem is tettes, hanem felbujtóként mást vett rá erre. A baloldali politikust azért is megfenyítették már, mert túl sok könyv volt a zárkájában, majd hosszasan vizsgálták a borostáját...

... vagy a szakállát?

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67