Nagy Donát: a Fidesz nosztalgiája a kommunizmus iránt valósággá érett

ugytudjuk.hu 2018-12-13 18:45:00.000000
A Momentum Mozgalom szombathelyi szervezeti elnökének véleménye.

Az elmúlt hetekben több helyen, több alkalommal is gyűjtöttünk aláírásokat azért, mert szeretnénk, ha Magyarország csatlakozna az Európai Ügyészséghez; ezzel megállítva azt a mérhetetlen lopást, amit jelenleg a Fidesz itthon elkövet a magyar emberek kárára.

Tegnap viszont ismét szintet léptek: az egykor jobb napokat látott Fidesz botrányos körülmények között, azonosító kártyák nélküli voksolással, majd paprikaspré és kiszorítósdi bevetése révén mutatta meg, hogy fél az emberektől, akiktől a hatalmát kapja!

Kérem, nézzék meg a sajtóban megjelent képeket: így nevetgélt Orbán Viktor, és a kormánypárt többi tagja, miközben megszavazták a rabszolgatörvényt, ezzel dolgozók százezreit kiszolgáltatva a munkaadóknak. 
Emellett pedig sípszó közepette, de átnyomták a parlamenten a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt is: azaz felállították a Fidesz különbíróságait, amik ezentúl többek között az adóhivatallal, a rendőrséggel, az önkormányzattal, és a választási bizottsággal kapcsolatos ügyekben fognak dönteni, valamint ide tartozik majd a közbeszerzések, a tüntetések, és a sztrájkok jogosságának elbíráslása is. A döntéshozókat pedig - természetesen - a Fidesz fogja kiválasztani.

A fentebb vázolt törvényeket mindhárom Vas megyei országgyűlési képviselő, Hende Csaba, V. Németh Zsolt és Ágh Péter is lelkesen megszavazta.

Mi a Momentumban úgy gondoljuk, hogy a vasi politikusok az emberek védelmében, és az emberek érdekében vették fel mandátumukat, és mi értünk kellene politizálniuk. A tegnap történtek fényében azonban visszakerültünk a kommunizmus legsötétebb éveibe.

Budapesten egyébként estére újabb tüntetést szervezünk.

Nagy Donát

elnök, Momentum Mozgalom Szombathelyi Helyi Szervezet

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67