Budapesten vonulnak a rabszolgatörvény elleni tüntetők

György Unyatyinszki 2018-12-13 20:23:00.000000

Csütörtök délután öt óra óta duzzad az a tömeg, amely szerda után ismét tüntetésbe kezdett a Fidesz-KDNP által szerdán botrányos körülmények között elfogadott túlóratörvény ellen, amit csak rabszolgatörvényként emlegetnek.

A demonstráció a Kossuth téren indult, hat óra körül a pár ezresre duzzadt tömeg elfoglalta a Margit hidat, majd a Lánchidat, onnan az Oktogonra vonultak. A céljuk végig az volt, hogy minél jobban éreztessék jelenlétüket a városban, minél több embert megszólítsanak a tüntetők.

Kisebb atrocitások voltak csak este 8-ig, a rendőrök legfeljebb igazoltattak néhány tüntetőt, egyébként nincsenek összeütközések. A Momentum Mozgalom egyik aktivistájával szemben léptek fel talán a legerélyesebben a rendőrök, de a tömeg közepén végül visszaengedték a fiatal férfit.

A tüntetők a Legfőbb Ügyészség épületének meglátogatása után ismét a Kossuth tér felé vonulnak.

A tüntetést egyetemi hallgatók kezdeményezték, hozzájuk csatlakoztak a különböző szakszervezetek tagjai - hivatalosan a szervezetek nem vesznek részt -, valamint ellenzéki pártok.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67