A Momentum támogatja a polgári engedetlenéget a rabszolgatörvény ellen

György Unyatyinszki 2018-12-13 17:01:00.000000

Fel kell készülni a polgári engedetlenség formáira. Én nagyon örültem annak, amit tegnap este láttam. Még nagyobb tömegre lenne szükség - mondta a hvg.hu-nak Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom szóvivője.

A fiatal párt úgy ítélte meg, hogy a rabszolgatörvényről, a közigazgatási különbíróságok létrehozásáról sem szabályos feltételek mellett döntötte szerdán a Fidesz-KDNP többsége, ezért jogi lépéseket helyezte kilátásba. A jogszabályokat törvénytelennek tartják.

A Momentum egyeztet a csütörtökre Budapesten bejelentett tüntetés civil szervezőivel a folytatásról. A polgári engedetlenség különböző formáit támogatják illetve a munkavállalók sztrájkját is az elfogadottnak látszó törvénnyel szemben.

Szerda este kéz a kézben láttam embereket a szélsőbaltól a szélsőjobbig egy célért küzdeni. Ennél jobb tüntetést már nagyon rég nem láttam - igaz, ehhez kellettek a rendőri túlkapások is. Nem csak lózung volt az egység, tényleg megvalósult.

- mondta a lap szerint a bizakodó  Hajnal Miklós.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67