8,5 milliárd forintból, többek között Szombathelyen is, nővérszállókat építenek

Bazsi Farkas 2018-12-12 14:13:00.000000
13 megyében indul építkezés.

Az ország 13 megyéjében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben, a beruházások 8,5 milliárd forint uniós forrásból valósulnak meg - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden budapesti sajtótájékoztatóján, tudósít az MTI.

Kásler Miklós elmondta, négy helyszínen - Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Nyíregyházán - új nővérszálló épül, további 12 helyszínen pedig a meglévőket újítják fel, bővítik, korszerűsítik.

A miniszter hangsúlyozta, a kormány kiemelt figyelmet fordít az egészségügy fejlesztésére, amibe nemcsak az infrastruktúra tartozik bele, hanem a beteggel kapcsolatban álló szakdolgozók munka- és életkörülményei is.

Úgy fogalmazott, a munka igazi minőségét az adja, hogy kik dolgoznak az egészségügyi intézményekben és azt milyen minőségben teszik. Ezért - emelte ki - 2010 óta számos alkalommal került sor az egészségügyi dolgozók különböző rétegeinek támogatására és béremelésekre.

Kiemelte azt a legutóbbi kormánydöntést, amely szerint az elkövetkező négy évben négy lépcsőben 72 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére.

Kásler Miklós a nővérszállók megújítása kapcsán elmondta, a beruházással 1600 szakdolgozó lakhatását tudják biztosítani. 

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, ez a program hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen javuljanak a szakdolgozók lakhatási körülményei.

Hozzátette, reméli, hogy ezeket a nővérszállókat akkor is az otthonuknak tekintik a kórházi dolgozók, ha ez a lehetőség időszakos megoldás a számukra.    

Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, a cél az, hogy olyan körülményeket teremtsenek a szakdolgozóknak, hogy azok ne külföldön vállaljanak munkát.

A beruházások 2020-ig fejeződnek be. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67