STOP tandíj!

Bazsi Farkas 2018-12-12 18:24:00.000000
Az LMP aláírásgyűjtésbe kezd a kormány tervezett tandíj bevezetése ellen.

Kanász-Nagy Máté, az LMP Országos Elnökségének titkára és Horváth Zoltán, a Vas Megyei LMP elnökségi tagja tartott ma délután sajtótájékoztatót. 

Kanász-Nagy azzal kezdte, hogy a kormány terve szerint 2020-ra vezetné be a Corvinus modellt, ami azt jelentené, hogy piaci szereplőket vonnának be a felsőoktatásba, ezzel együtt pedig bevezetnék a tandíjat. 2020-ra a Corvinuson nem lesz államilag finanszírozott képzés, ezt terjesztenék ki a magyarországi összes egyetemre. Az LMP ezzel szemben azért küzd, hogy az, aki erre alkalmas, az jövedelmi akadályok nélkül szerezhessen diplomát. 


Horváth azzal folytatta, hogy szombathelyen az egyetem a soproni csatlakozás óta lejtementben van, bár az ELTE érkezésével volt némi remény, hogy ez a lejtemenet megáll, egyelőre azonban ebből semmi nem látszik. Az Éljen Szombathellyel kötött megállapodásuk többek között arról is szól, hogy egy tudás alapú városvezetést szeretnének Szombathelyre és azt, hogy a szombathelyi diákok olyan alternatívát kapjanak, ami miatt a városban maradnak tanulni, később pedig itt is fognak dolgozni.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a párt egy petíciót akar benyújtani a kormánynak, amivel a tandíj bevezetése ellen akarnak tiltakozni. Ehhez várják az aláírásokat online, de a köztereken is fogják gyűjteni a szignókat. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67