Az ellenzék közel 3000 módosító indítvánnyal próbálta megakadályozni a Fideszt a túlóratörvény elfogadásában

Bálint Vágvölgyi 2018-12-10 14:18:00.000000
A Fidesznek erre is volt válasza

Ellenzéki frakciók parlamenti obstrukciót terveznek a munkaidőkeret emeléséről szóló fideszes törvényjavaslat miatt.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezető hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón közölte, az Országgyűlés hétfőn kezdődő ülésének napirendjéhez - "közérdekből, kiemelten nemzetstratégiai célból" - 2800 módosító indítványt nyújtanak be ellenzékiek közösen, amelyekről külön-külön kell majd szavaznia a parlamentnek.

Azt szeretnék elérni - mondta -, hogy ne fogadják el a napirendet, amelyen szerepel a "rabszolgatörvény", azaz a munka törvénykönyve módosítására vonatkozó kormánypárti javaslat.

Tanulják meg a fideszes képviselők, milyen az, amikor túlórázni kell - hangoztatta.

Értékelése szerint a Fidesz egy olyan jogszabályt akar elfogadtatni a parlamenttel, amely a magyar dolgozókat teljes mértékben kiszolgáltatottá teszi a munkaadóknak. Titkos paktumot köthetett a kormány a multikkal, a külföldi tőkével, és ezért a magyar dolgozóknak hetente plusz egy napot kell dolgozniuk - tette hozzá.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezető elmondta, ha a jogszabályt mégis elfogadja az Országgyűlés, akkor közösen az Alkotmánybírósághoz és strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, mert a törvény vitája szerintük nem felelt meg a jogszabályoknak. Hozzátette, ezen a napon van az emberi jogok világnapja, amit Orbán Viktor és kormánya úgy kíván megünnepelni, hogy rabszolgává teszi magyar dolgozók millióit. Szerinte a 400 óra túlmunka elrendelése gyakorlatilag azt jelenti, a Fidesz-KDNP bevezeti a kötelező szombati munkanapot.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese is úgy látja, hogy a parlamenti vita lefolyása miatt közjogilag érvénytelen lesz a jogszabály, és arról addig nem is szabadna dönteni, amíg a parlament igazságügyi bizottsága állást nem foglal a kérdésben. A bizottság azonban húzza az időt, a testület KDNP-s elnöke a beadvány kiegészítését kérte formai okok miatt - magyarázta. Ha így fogadja el a parlament a törvényt, akkor az "érvénytelen, csaló, kamu" törvény lesz - hangoztatta.

Szerinte a "rabszolgatörvény" az Orbán Viktor által fémjelzett gazdaságpolitika totális kudarcának bevallása. Menekülnek Magyarországról a munkavállalók, ezért van szükség arra, hogy azokat, akik itt maradnak kizsákmányolják - közölte.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az ellenzék mindent megtesz annak érdekében, hogy a kormánypártiak "ne tudják le" ezt a törvényjavaslatot gyorsan a karácsonyi ünnepek előtt. Elmondta, a munkarendet elrendeli a munkaadó, önkéntesség a munkahelyen maximum véradásnál lehet.

Ezután az Országgyűlés igazságügyi bizottságában kormánypárti többségnek szavazataival Kövér László házelnök kérésére a parlamenti ülés kezdete előtt eseti állásfoglalást fogadtak el az ügyben.

A bizottság megállapította, hogy az MSZP, a Párbeszéd és DK benyújtott módosítási javaslatai sem önmagukban, sem együttesen nem alkalmasak arra, hogy támogatásuk esetén meghatározzák az ülés napirendjén szereplő napirendi pontok tárgyalási sorrendjét.

Az eseti állásfoglalás idézi az Alkotmánybíróság obstrukcióról szóló megállapításait és az országgyűlési törvény rendelkezéseit is, miszerint a házelnök jogosult arra, hogy a plenáris ülés szavazásainak előkészítése körében gondoskodjon arról, hogy a parlament alkotmányos funkcióit hatékonyan teljesíteni tudja.

Ezért a testület azt javasolta, hogy a kérdéses 2925 javaslatról az Országgyűlés egyetlen döntéssel határozzon.

Az ülésen az MSZP és a DK képviselői is elfogadhatatlannak és törvénytelennek nevezték a döntést.

(MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67