A szombathelyi ételmérgezés ügyében adott választ az EMMI: A Calici vírus okozta fertőzés piszkos kézzel vagy koszos tárgyakkal terjedt

Bazsi Farkas 2018-11-09 09:34:00.000000

Szeptember 25-én tört ki pánik a szombathelyi szülőknél, mivel több száz gyerek fertőződött meg. A diákok hányással és hasmenéssel járó megbetegedést kaptak, hogy végül hányan szendetek a tünetektől nem tudni, mert sok családban a gyerekek a szülőknek is átadták a fertőzést. 

Elsőként az Elamen Zrt. konyháin készült ételekre gyanakodtak, a feltételezés szerint a közös konyhán készült ebédtől fertőződtek meg a diákok. A fertőzés kitörése után a cég be is zárta az érintett főzőkonyhát. 

Nyomozni kezdtek az ügyben és az ilyenkor kötelezően tárolandó ételmintákat is bekérte a hatóság. A több napig tartó vizsgálat után az derült ki, hogy az ételminták nem voltak fertőzőek. A hatóság így a betegek széklet mintáját vizsgálta meg, 115 betegtől érkezett székletminta során 32-ből kimutatták, hogy Calicivel fertőzöttek. Így a hivatalos értesítés szerint a gyerekek Calici-fertőzést kaptak. Az azonban továbbra is rejtély, hogy hogyan történhetett mindet, hiszen a Calici koszos kézzel, mocskos tárgyakkal, de leginkább emberről, emberre terjed.


A tömeges fertőzés a Parlamentben téma volt. Ungár Péter, az LMP képviselője tette fel a kérdést, Prof. Dr. Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, hogy: Mi lett az eredménye a vizsgálatoknak a fertőzés eredetére és terjedési módjára vonatkozóan?

A miniszter nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt. Rétvári azt írja, hogy:

Tájékoztatom, hogy a Vas Megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya által lefolytatott ellenőrzés, az ételminták és felülettisztasági minták, az élelmiszerek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött nyomon követéses vizsgálata, továbbá a teljes körű étkeztetési folyamat és technológia átvizsgálások alapján az ételek fertőzést terjesztő szerepét nem támasztotta alá.


Az élelmiszerlánc felügyeletéért felelős hatóság a vizsgálatok idejére a főzőkonyha üzemeltetését azonnal felfüggesztette, és az ellenőrző vizsgálatokat követően, hatósági felügyelet mellett, több mint 1 hét múlva engedte újra üzemelni.


Mivel az ételek fertőzést terjesztő szerepét nem lehetett bizonyítani, a járvány forrása és terjedés módja ismeretlenként van nyilvántartva. A Calici vírus okozta fertőzés terjedhet közvetlen kontaktus (piszkos kéz, tárgyak) útján, aeroszollal, cseppfertőzéssel, valamint élelmiszer és víz útján is.


A tömeges fertőzés ügye az októberi, szombathelyi közgyűlésen is téma volt. Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) javaslatára vizsgálóbizottság alakult az ügyben. A városi képviselők várhatóan a decemberi közgyűlésen számolnak be az eredményekről. 
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67