Előzetesbe került a csipkereki férfi, aki leszúrta feleségét

BZ 2018-11-08 15:31:00.000000
A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki 2018. november 5. napján többször megszúrta feleségét egy Vas megyei községben.

Néhány napja írtuk meg, egy csipkereki férfi megkéselte feleségét, aki súlyosan megsérült a támadásban.

A megalapozott gyanú szerint a férfi november 5-én a hajnali órákban alkoholt fogyasztott, ez nem tetszett a feleségének, közölte is vele, hogy elköltözik otthonról.

A férfi ekkor megfenyegette, hogy nem megy el élve a házból, majd egy 18,5 centis pengehosszúságú késsel többször szívtájékon, a törzsén és a csípőjén szúrta feleségét.

Az asszony menekülni próbált, ekkor a férfi hátba is döfte.

A nő a lakásban alvó gyermekének kiabált segítségért, ezért a férfi abbahagyta a késelést és elmenekült.

A rendőrség még aznap, nyolcórányi kutatás után találta meg, aki a tetthelytől egy kilométernyire egy bokros részen aludt.


A gyanúsított letartóztatását a főügyészség azért indítványozta, mert álláspontja szerint vele szemben a kényszerintézkedés célja enyhébb kényszerintézkedéssel nem érhető el, és a letartóztatás általános feltételein túl annak különös és speciális feltételei is fennállnak.
A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását a mai napon 1 hónap időtartamra elrendelte.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67