HIVATALOS - Korábbi játékosával pótolja a több hétre kieső Bruinsmát a Falco

Bálint Vágvölgyi 2018-11-07 18:04:00.000000
A válogatott koaras idén nyáron távozott, most visszatér Szombathelyre.

Ahogy már hétfőn megírtuk, a Falco egyik legjobb játékosa, Evan Bruinsma sérvműtét miatt előreláthatólag két hónapig nem állhat majd a sárga-feketék rendelkezésére. Az amerikai amerikai erőcsatára tegnap este a Szolnok elleni FIBA-kupa meccsen játszotta utolsó meccsét. Bruinsma 24 perc alatt 10/3-as pontmutatót, 3 lepattanót, 1 gólpasszt és 1 labdaszerzést ért el.

A Falco ma délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Alekszandar Pustahvar, a csapat korábbi fehérorosz válogatott játékosa visszatér nyári távozása után.

"A műtét előtt álló Bruinsma már haza is utazott Amerikába, ezért úgy döntöttünk, hogy november 10-január 10-ig terjedő időszakra pótolnunk kell őt. A játékosügynökök ajánlatait áttanulmányozva úgy határoztunk, hogy  Szombathelyen már jól ismert Alekszandar Pustahvar szerződtetése mellett tesszük le a voksunkat. Szása időközben már alá is írta a szerződését hozzánk. Bízunk benne, hogy gyorsan felveszi a ritmust és segítségünkre lesz már a jövő héten" - nyilatkozta Gráczer György, a Falco ügyvezetője.

Pustahvar várhatóan már a héten bekapcsolódik a Gasper Okorn vezette edzésmunkába.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67