Körmend legforgalmasabb útjára ismét megéri felhajtani

ugytudjuk.hu 2018-11-07 06:45:00.000000
Felkészül Szombathely és Kőszeg.

Kedden Körmenden átadták a Körmendet átszelő 8-as számú főút felújított belterületi szakaszát - jelentette be a Magyar Építők Zrt. A 823 millió forintos beruházással a város legforgalmasabb kétszer két sávos belterületi útja újult meg, amely teljesen új, megerősített burkolatot kapott.

Az út kihasználtságát mindig is fokozta, hogy ezen az úton haladhatnak át a rábafüzesi határátkelőhely felé és az abból az irányból érkező járművek - ez valamivel gördülékenyebben fog zajlani.

Ha már a főúthoz hozzányúltak, kisebb munkákat is elvégeztek a városban, megújultak például a főútra rácsatlakozó utak is, felújították a víz- és csatornahálózat egy részét, továbbá megújult egy gyalogos aluljáró is. A városnak Bebes István, Körmend polgármestere szerint 48 millió forintjába kerültek a munkálatok.

További fejlesztésekre is sor kerül Körmend térségében, erről Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszélt a keddi átadáson. Már épül az M8-as út Körmend-Rábafüzes közötti szakaszának 29 kilométeres szakasza, amely Mosóczi szerint 2021 elejére készülhet el. Előkészítés alatt áll a Szombathely-Kőszeg és a Szombathely-Egyházasrádóc közötti szakaszok fejlesztése. Szintén zajlik az M8-as gyorsforgalmi út M7-Dunaújváros-Kecskemét közötti szakaszainak előkészítése is.

Leaszfaltozták, most feltörték a Rohonci utat Szombathelyen

Készülnek a buszmegállók.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67