Kitekintés: Visszajöttek a Trumppal folytatott meccsbe a demokraták

György Unyatyinszki 2018-11-07 07:16:00.000000

Noha pontos végeredményről még nem lehet beszámolni a szavazatok magyar idő szerint szerda reggelig zajló számlálása miatt, annyi biztosan kijelenthető, hogy nyolc év után ismét többségbe került a Demokrata Párt az Egyesült Államok Képviselőházában az úgynevezett félidős választásokon.

A várható eredmények szerint tehát a republikánusok nem fognak tudni egyszerű többséggel semmilyen érdemi jogszabály módosítást elérni, mint azt tehették az elmúlt években, támogatva Donald Trump elnök politikáját. A demokraták tehát annyit elértek, hogy némileg ellenőrizni tudják a törvényhozást.

Azonban a Szenátusban nem érvényesült a "kék hullám", a republikánusok ráadásul tovább tudtak erősödni a törvényhozás másik fontos testületében. Szakértők - valamint a Republikánus Párt is - azzal számoltak, hogy itt lesz a legtöbb esélyük megtartani, illetve erősítenie pozíciójukat Trumpéknak, az elnök is sokkal több energiát fordított a republikánus szenátorjelöltek kampányára. Még Ted Cruz texasi szenátor mellett is kiállt, noha őt a két évvel korábbi republikánus előválasztáson mindennek elhordott - tegyük hozzá, kölcsönösen -, most mégis kiállt "Hazug Ted" mellett is.

A demokraták tudatosan nem szálltak be a Trump által kiemelt kampánykérdésként kommunikált bevándorláspolitikai vitába, helyette az egészségügyre, pontosabban a sokaknak járó egészségbiztosítási  rendszer leépülését tették kampánytémává. Érdekesség, hogy bár az elnök személye nem volt kérdés ezen a választáson, a demokraták kétharmada, a republikánus szavazók több mint fele gondolta úgy, hogy ezúttal a Trump-kormány tevékenységéről is ítélet mondanak a választók.

Az amerikai CBS televízió szakértői szerint mindkét párt elégedett lehet: a demokraták visszaszerezték a részleges ellenőrzést a törvényhozásban, a republikánusok erősödtek a Szenátusban.

Trump is nyugodtabb lehet: amennyiben vádemelést kezdeményeznének ellene az oroszokkal való esetleges 2016-os választási összejátszás miatt, mivel a Képviselőháznak és a Szenátusnak is támogatnia kellene az eljárást, a republikánus szenátorok megakadályozhatják azt.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67