Gyilkosság lett egyetlen ütésből Galambokon

György Unyatyinszki 2018-11-07 12:30:00.000000

Két férfi találkozott össze november 3-án délután Galambokon a nyílt utcán, jól ismerték egymást. Feltehetően valamilyen vita feszült közöttük, emiatt az egyikük két kézzel mellkason ütötte a járdán vele szemben gyalogló ismerősét. A bántalmazott férfi hanyatt esett, a fejét a betonba ütötte és rövid időre elvesztette az eszméletét - derült ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.

Több járókelő a földön fekvő segítségére sietett, de a férfi nem kért orvosi ellátást, hazament otthonába, ahol másnap a lánytestvére - aki nem tudott a korábbi bántalmazásról - holtan találta. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a férfi bántalmazása vezethetett a halálához. A rendőrök megnézték a térfigyelő kamera felvételeit, amelyen látható, hogy a gyanúsított fellökte az áldozatot.

Halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt elfogták a A 39 éves galamboki férfit, akit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, és bűnügyi őrizetbe vették.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67