A kormánymédia már azt is tudja, hogy vádat emelnek Czeglédy ellen

György Unyatyinszki 2018-11-07 07:45:00.000000

Napokon belül vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és 21 társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint több milliós gazdasági csalás miatt - írja szerdán a nyomozásról jól értesített Magyar Idők.

A vádemelésnek az is okot adhat, hogy Czeglédy előzetes letartóztatása december 5-én lejár, azt pedig a lejárat előtt 15 nappal indoklással lehet meghosszabbítani, egyébként maga a vádemelés adhat okot a kényszerintézkedésre. A kormánylap "névtelenséget kérő védőktől" úgy értesült, hogy jövő hét elején benyújthatja vádiratot a Csongrád Megyei Főügyészség az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt egykori önkormányzati képviselője, Czeglédy Csaba és társai ellen. A vád tartalma továbbra sem ismert.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal gyanúja szerint a Czeglédy vezette bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be vagy nem fizették meg.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67