Elszenvedte első vereségét a bajnokságban a Haladás futsal csapata

Bálint Vágvölgyi 2018-11-06 08:43:00.000000
Otthon kaptak ki a több volt szombathelyivel felálló Veszprémtől.

Az NB I-es futsal bajnokság 8. fordulójában a Veszprém csapata látogatott Szombathelyre. A Veszprémben ott volt a nyáron épp Szombathelyről távozó Gyurcsányi Zsolt, Márkus Gábor, Bencsik Roland hármas is.

A nyugati rangadóra nagy volt az érdeklődés a Haladás-csarnokban. Szép számban látogattak ki a szurkolók, akik nagyon jó hangulatot teremtettek. A mérkőzés sajnos nem a szombathelyiek elképzelése szerint alakult, mert hamar, már a 20. másodpercben megszerezték a vezetést a vendégek. A zöld-fehérek végig futottak az eredmény után. Nagyon sok helyzetet dolgoztak ki a Hali játékosai, de a nagyobbnál-nagyobb ziccerek is kimaradtak, köztük még egy 6 méteres is.

A mérkőzés végén vészkapussal rohamoztak a zöld-fehérek, de ez sem volt célravezető, sőt a veszprémiek ekkor tudták növelni előnyüket, így nagy arányban nyertek a Rohonci úton, ami azért nem tükrözi hűen a játék képét. A bajnokság még hosszú, lesz idő revánsot venni, olvasható a Haladás hivatalos oldalán.

Kútház Haladás VSE–FC Veszprém 2-6 (1-3)
Gól: Michel (12.), Mendes (32.), ill. Tar 3 (1., 14., 37.), Komáromi (10.), Tatai (30.), Dávid (38.)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67