Sas József olyan rosszul van, hogy lemondta az összes előadását

VPP 2018-11-05 07:08:00.000000
A humorista sokat betegeskedik mostanában, saját bevallása szerint állapota miatt nem vállalja inkább az előadásokkal járó kockázatot.

Sas József a Blikknek elmondta, pénteken már olyan rosszul volt, hogy le is mondta az összes lekötött fellépését.

Sas rövid időre a közösségi oldalára is kitett egy kurta kis videót, melyben elmondta ismerőseinek, bízik abban, hogy jövőre már jobban lesz, de idén már nem vállalja be sem a Fészek klubban lekötött show-kat, sem a szilveszteri felvételt.

"Sajnos, nem vagyok jól, és most az első az egészség" – nyilatkozta a lapnak Sas, de azt nem fejtette ki, pontosan mi is a baj. "A szívem és a tüdőm már nem lesz jobb állapotban, de a tétlenkedésre 78 évesen is képtelen vagyok, ezért nem is teszek olyan kijelentést, hogy abbahagyom, mert az orvosaimmal egyetértésben magam is azt állítom, hogy nekem a kabaré az orvosságom"

Négy éve egyszer már vissza akart vonulni, de mivel úgy látta, hiányzik a közönségének, mégis folytatta a munkát.

Közben már a jegyirodák is jelezték, hogy mi a helyzet, a jegyeket természetesen visszaváltják.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67