Novembertől lesz látható az új magyar sikerfilm, a Ruben Brandt a gyűjtő

ugytudjuk.hu 2018-11-04 12:24:00.000000

Az első fesztiválsikerek és az Oscar-nevezés után november közepén érkezik a magyar mozikba a Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés magyar animációs film, amely zsánerét tekintve akcióthriller, de egyúttal összművészeti alkotás: képzőművészeti, filmes és zenei road-movie - jelentette be Milorad Krstic rendező az MTI-nek.

"Olyan filmet akartam készíteni, ami után be kell ülni egy kávézóba és megbeszélni valakivel a látottakat"

- mondta el Milorad az interjúban. A Szlovéniában született, szerb származású festőművész Milorad Krstic a rendszerváltás óta él Magyarországon. My Baby Left Me című rövid animációja 1995-ben Ezüst Medve-díjat nyert a Berlinalén. A Ruben Brandt, a gyűjtő az első egészestés animációs filmje, amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, 1,18 milliárd forintos költségvetéssel készült.

A filmben tucatnyi filmtörténeti utalás, több mint 50 képzőművészeti alkotás és 90 zenedarab szerepel - sorolta Kurdy-Fehér János, a film egyik producere a vetítés után a munka nagyságát hangsúlyozva. Miskolczi Péter producer az alkotás eddigi sikerei között említette az európai fesztiválszerepléseket, valamint azt, hogy a Sony Pictures Classics, a produkció amerikai forgalmazója révén a Ruben Brandt az egészestés animációs Oscar-kategória 25 nevezettje közé került. A Sony emellett az animációs filmek Annie-díjára is 8 kategóriában nevezte a filmet.

A filmben Ruben Brandt (Kamarás Iván), a rémálmokkal küzdő pszichoterapeuta megmentésére páciensei szövetkeznek a modigliánisan hosszú nyakú, femme fatale, Mimi (Hámori Gabriella) vezetésével: egymás után elrabolják a világ nagy gyűjteményeiből az összes kínzó festményt. A rablássorozat miatt azonban Kowalski, a magándetektív (Makranczi Zalán) és az alvilág is nyomukba ered.

"Arra számítok, hogy a film annyira behúzza az embert, hogy önmagában is működik, de aki kicsit jártasabb a művészetekben, annak külön vizuális orgia lesz az egész, mivel a filmkockákon a legapróbb részlet is valamilyen idézet egy festményből vagy filmből" - vélte a színész.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67