Hamarosan kiderül, hol nyithatják meg újra az osztrák-magyar határt

Buda Fehér 2018-11-30 06:49:00.000000

Burgenland még októberben tiltotta meg a motorok és személyautók forgalmát a Magyarországot Ausztriával összekötő 60 határátkelő közül 35 helyen. A határokat viszont nem zárták le, biciklivel, gyalog, vagy akár lovon is átjárhatók maradnak.

A burgenlandiak ekkor azt nyilatkozták, hogy szeretnék átirányítani a forgalmat a nagyobb átkelőhelyekre, ugyanis a határ melletti kisebb településeken, illetve a kisebb átkelő mellett élőket zavarják a két ország között ingázó magyarok. A probléma megoldására ezután egy olyan munkacsoportot hoztak létre, amely az osztrákokkal közösen próbálja megoldani a problémát. A csoport munkájáról azonban eddig nem sokat lehetett hallani.

Ungár Péter most Szijjártó Péternél kérdezett rá arra, hogy eddig milyen eredmények születtek a munkacsoport munkája mentén, de megkérdezte azt is, hogy mikorra fog rendeződni a határlezárások kérdése, valamint azt, hogy nyílnak-e a közeljövőben újabb határátkelőhelyek, a könnyebb, egyszerűbb közlekedés céljából.

Szijjártó a válaszában kitért arra,  hogy november 7-én a magyar részről érintett 26 település polgármesterével egyeztetett. Ennek az volt a célja, hogy felmérjék az önkormányzati igényeket. Szijártó ezután Hans Niesslel, a burgenlandi tartományfőnökkel is találkozott, vele megállapították, hogy a Magyarország és az Ausztria közötti 39 határátkelőből 29-en még mindig zavartalanul haladhatnak át a gépjárművek.

A válaszból kiderült az is, hogy a munkacsoport először november 16-án, Kismartonban ülésezett. Az ülésen áttekintették a határátkelők helyzetét, és megállapodtak abban, hogy egyes átkelőhelyek esetében az osztrák fél egyeztetést tart az érintett ausztriai települések polgármestereivel. Megegyeztek abban is, hogy a korlátozások feloldása, valamint a további korlátozások elkerülése érdekében a közös államhatáron lévő határátkelőhelyekről szóló megállapodást módosítani fogják. A munkacsoport november végén újból ülésezni fog, ekkor fogják véglegesíteni a személygépkocsikkal is használható átkelők listáját.

Szijjártó válaszából végül az is kiderült, hogy 2021-ig négy átkelőt is fejlesztenek, ezek a Fertőrákos-Sopronpuszta - Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland), a Várbalog-Albertkázmérpuszta - Féltorony (Halbturn), a Rajka - Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) és a Kőszeg - Rőtfalva (Rattersdorf) határátkelők lesznek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67