A bentmaradás szempontjából fontos meccs előtt áll a Hali

Bálint Vágvölgyi 2018-11-30 19:41:00.000000
Horváth Ferenc úgy érzi, kellőképpen felkészültek a Diósgyőrre.

A Szombathelyi Haladás a Diósgyőri VTK-t fogadja az OTP Bank Liga 16. fordulójában szombaton 17 órakor. A sereghajtó szombathelyiek legutóbbi hazai meccsükön az éllovas Ferencvárost verték, majd Felcsúton kaptak ki a Puskás Akadémiától. A Haladás és a Diósgyőr között csupán négy pont a különbség, óriási lesz tehát a tét a szombati meccsen.

- Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos mérkőzés előtt állunk – mondta Horváth Ferenc, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője a csapat hivatalos honlapjának. – Ezért felesleges is ragozni, mindent meg kell tennünk azért, hogy legyen esélyünk a továbbiakban is. Sajnos a felcsúti vereséggel kicsit megtört az FTC elleni győzelemmel kapott lendületünk. Ám szombaton egy újabb sikerrel ismét muníciót kaphatunk. Ami a diósgyőrieket illeti, sokáig keresték játékukat, és mostanra meg is találták azt a fajta futballt, amellyel eredményesek lehetnek. S már nem csak eredményesen, hanem egyre jobban is játszanak. Úgy érzem azonban, kellőképpen felkészültünk, kezdődhet tehát az előadás! Jagodics Márk és Tamás László eltiltása lejárt, Petró Balázs sérült.

A Hali várhatóan a Rózsa – Habovda, Kolcák, Tamás, Bosnjak – Mészáros, Jagodics, Jancsó, Ofosu – Gaál, Priskin összeállításban fut ki a pályára.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67