Szombathelyen december második hetétől lehet karácsonyfákat venni

BZ 2018-11-28 08:57:00.000000
Rossz hír, hogy a fák tényleg drágulni fognak idén.

Hétfőn jött a hír, hogy több mint az egyötödével is drágulhatnak idén a fenyőfák. Utánakérdeztünk egy szombathelyi fenyőfakereskedőnél, mik a helyi viszonyok.

Császár Flórián, aki a régi szovjet laktanyánál szokott árusítani, elmondta, kialakult áraik még nincsenek, de az biztos, hogy idén lesz áremelkedés, majd hozzátette, hogy náluk a Nordmann-fenyők árai például évek óta nem változtak.

Náluk az egyméterestől az óriási, négy méter magas fenyőig mindent keresnek.

“Folyamatosan metsszük őket, tápoldatot kapnak, van vele munka bőven, de az időjárás is befolyásolja, meg tudja csapkodni a friss hajtásokat” - mondta Császár Flórián.

A Nordmann a legkényesebb, ez az árában is látszik, mégis ezek a legkeresettebb fák. Az egykor luxusfának számító fa ma már a kereslet 60-70 százalékát is kiteszi.

A kereskedő elmondta, otthon ő is Nordmannt diszít a családdal.

A fák általábam tízéves korukra lesznek vágásérettek, de a nagyobbak közt akadnak 15 évesek is.

Azt is megtudtuk, van, aki megveszi a Nordmann-fenyőt, majd visz magával néhány lucfenyőágat, hogy az igazi karácsonyi fenyőillat is meglegyen a szobában.

Földlabdás fákra is van igény mindhárom típusból, persze közel sem akkora tételben. Tudni kell, hogy ezek nem mindig élik túl az átültetést, de minél kisebb a fa, annál nagyobb eséllyel marad meg.

A fenyőfakereskedő azt is elmondta, ők általában december 24-ig mindig eladnak mindent, nagyon jól ismerik már a vásárlói igényeket. Bár divatosabb a sűrű, tömött ágú, “megrajzolt” fa, mindig van, aki épp a ritkábbat keresi, mert azon szebben mutatnak a karácsonyfadíszei.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67