A katasztrófavédelem harmadik legjobb ügyeletvezetője Vas megyei

Buda Fehér 2018-11-28 08:07:00.000000

Tizenkilenc megye és a főváros műveletirányítói mérték össze tudásukat az első országos ügyeleti szakmai versenyen, november 21-22-én, Kaposváron, írják a Katasztrófavédelem honlapján. A két napos megmérettetésen három ügyeleti helyiségben, szinte azonos időben szólaltak meg a telefonok, és megkapták az első jelzést a csapatok.

A feltételezett szituáció szerint megyéjük székhelyén tűz ütött ki, egy középmagas társasház harmadik emeleti lakásában. Az ingatlant annak idős lakói nem tudták elhagyni. Az épületben élők többségének ugyan sikerült kimenekülni, de az ügyeleteseknek gondoskodniuk kellett nekik melegedőhelyről, a lakók elszállításáról, a mentők és a rendőrök, valamint a közműszolgáltatók értesítéséről. De ha ez nem lett volna elég, a versenyzőknek meg kellett még birkózniuk egy holttesttel és két rosszul lévő tűzoltóval is.

Mindeközben befutott egy másik jelzés is, ami egy balesetről adott hírt. A bejelentés szerint felborult egy veszélyes anyagot szállító gépkocsi egy forgalmas útszakaszon. A riasztott tűzoltóegységek és a mobil labor a felderítést követően rádión azt jelentette, hogy a folyékony ammónia az élővízbe jutott, így a műveletirányítás a környezetvédelmi hatóság munkatársait is a helyszínre kérte. Minderre harminc perc állt a csapatok rendelkezésére.


A versenyen résztvevő ügyeleteseknek a második napon egy ötven kérdésből álló elméleti teszt során is kellett bizonyítaniuk tudásukat.

A versenyben a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot Lengyel Zsolt tű. őrnagy, az igazgatóság ügyeletvezetője, Tornai Ede tű. százados műveletirányító és Déri András tű. zászlós műveletirányító képviselte. Az ügyeletvezetők versenyében Lengyel Zsolt tű. őrnagy az előkelő harmadik helyezést szerezte meg.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67