Tényleg ingyen dolgoztatják a sportszakos hallgatókat Szombathelyen?

ugytudjuk.hu 2018-11-27 13:11:00.000000
Olvasónk szerint az ELTE szombathelyi Sporttudományi Intézetében sportprogramokat kényszerítenek a hallgatókra. Utánajártunk.

Egy aggódó szülő írt levelet szerkesztőségünknek, akinek a gyermeke több éve az ELTE SEK sportszakos hallgatója.

Állítása szerint futóversenyen és egyéb sportprogramokon való közreműködést kényszerítettek a sportszakos hallgatókra. Ráadásul fizetés nélkül.

Levelében azt írja, 12 órát kellett a hallgatóknak dolgozniuk különböző sporteseményeken segítőként, hogy megkapják a félévi aláírást az adott tárgyból.

“Nemrég történt ugyanis, hogy 45 sportszakos hallgató aláírásának feltételévé vált, hogy segédkezzenek egy egésznapos úszóversenyen. Ellenkező esetben nem lesz meg az adott tárgy aminek teljesítése alapfeltétel több egyéb dologhoz” - írja.

Több versenyt is konkrétan megnevezett, mint például a Colonia Claudia Sabariensum, a Claudius Kupa és a Savaria Futófesztivál. Ezeken többnyire versenybíróként kellett részt venniük a hallgatóknak, teljesen ingyen. Állítása szerint más versenybíró 7000 forintot kapott munkájáért.

Az édesanya szerint kizsákmányolják a diákokat és elveszik a lehetőséget attól, hogy hazautazzanak a családjukhoz, illetve hétvégi munkát vállaljanak.

Nem tudni, konkrétan milyen tárgyról van szó, ezért szerettük volna felvenni a kapcsolatot a minket megkereső szülővel, sajnos azonban egyelőre nem reagált megkeresésünkre.

Korábbi sportszakos hallgatóktól, illetve egyetemközeli forrásokból úgy értesültünk, hogy ez a sportszakmai gyakorlat része és teljesen normális dolog. Többen még örülnek is az ilyen lehetőségeknek, hiszen a későbbi szakmájukban az így szerzett tapasztalat bőven megtérül.

Kerestük a Sporttudományi Intézet illetékes vezetőjét, egyelőre sikertelenül. Kérdéseinket elküldtük emailben, amint válasz érkezik, közölni fogjuk.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67