Új baba-mama szoba nyílt a szombathelyi Markusovszky Kórházban

Buda Fehér 2018-11-27 17:50:00.000000

Krauszné Takács Júlia kétgyermekes anyukaként már több alkalommal járt a szombathelyi Markusovszky Kórház ambulanciáján ilyen-olyan vizsgálaton. Akkor is épp ott üldögélt, amikor felötlött benne, hogy az anyukáknak kevés választási lehetőségük van, ha meg akarják etetni szoptatni a gyermekeiket. "Eddig azonban ilyen kijelölt helység nem volt, jobb híján egy szűk öltöző, vagy a mosdó jött csak szóba lehetőségként" - írta nekünk Júlia.

Júlia ekkor a saját kezébe vette a dolgokat, megkereste az osztályvezetőt és az orvos-igazgatót, akik támogatták az ötletet. Az anyuka dolga már csak annyi volt, hogy támogatókat keressen, akik meg is lettek, azt írja, hogy a MAM Hungária Kft.-t és a Praktikert kérdés nélkül nyújtották segítségüket.

A szoba végül elkészült, november 27-én már át is adták az anyukáknak és a babáknak. Az átadón kiderült, hogy a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály gyakran kap felajánlásokat, támogatásokat magánszemélyektől és cégektől egyaránt, de a nyugiszobának kifejezetten örülnek, hiszen már régóta vágytak egy ilyenre, és munkájukat is megkönnyíti majd az új helyiség. 

A szobával kapcsolatban írtunk a Markusovszky Kórháznak, amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67