Kinevezték az Egis Körmend új vezetőedzőjét

Bazsi Farkas 2018-11-26 20:29:00.000000

Ahogy arról beszámoltunk lemondott vezetőedőiposztjáról Antonis Constantinides, aki szombaton a Falco elleni meccsen búcsúzott az Egis Körmendtől. A piros-feketék most közleményt jelentettek meg, amiből kiderül, hogy ki lesz a körmendiek edzője.

Matthias Zollner az Egis Körmend új vezetőedzője

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy Antonis Constantinides távozása után Matthias Zollner veszi át a vezetőedzői feladatokat csapatunknál.


Az edzői karrierjét 2004-ben megkezdő 37 éves német szakember aláírta szerződését, így már hivatalos, hogy az ő irányításával folytatja a munkát az Egis Körmend.


Matthias Zollnert ismerhetik azok, akik figyelemmel követték a Körmendtől kevesebb, mint 30 kilométerre, Németújváron működő csapat, a Güssing Knights fénykorát, hiszen a gárda az ő irányításával nyert kétszer bajnokságot és egyszer osztrák kupát. (2014-ben és 2015-ben) Ebben a két évben a legjobb edző címet is megkapta Ausztriában.


Nemzetközi színtéren is megmutatták magukat, és az Eurochallenge sorozatban a legjobb 16 közé jutottak.


Matthias Zollner 2013-ban dolgozott a német válogatott másodedzőjeként, majd németújvári szerepvállalása után osztrák szövetségi kapitányként is.
Ezt a szezont Prishtinában kezdte, de ott alig két hónap után megszűnt a szerződése.


Az új vezetőedző hétfőn délután megérkezett a városba, ahol szerdán kezdi meg a munkát az Egis Körmend játékosaival.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67