Azt szeretné elérni három szombathelyi baloldali képviselő, hogy ne kelljen 10 óráig várni a Domus posta nyitásáig

Bazsi Farkas 2018-11-24 14:22:00.000000
Vajon miért kell az észszerű dolgokért külön kérvényt benyújtani?

Három baloldali képviselő (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) Horváth Soma, Kopcsándi József és László Győző közösen írtak levelet a Magyar Postának, amelyben azt kérik, hogy 

a Domus postája legalább egy hétköznapon nyisson ki reggel 8 órakor, és szombaton is legyen nyitva délelőtt.


A posta most hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között van nyitva. A képviselők azt írják, hogy ezt a hivatalt nem csak az itt élő 15 ezer látogatja, de sokan mások itt intézik az ügyüket. A Magyar Postát most arra kérik, hogy erre, valamint az idősek és a több műszakban dolgozókra is legyenek tekintettel és fontolja meg a kérésüket. 

null

null


Azt meg már én teszem hozzá, hogy valóban logikus lépés lenne, hiszen tényleg bosszantó az, amikor 10 óráig várni kell, hogy az ember végre átvehesse a csomagját vagy az ajánlott levelét.


A Domus környékén lakók legalább annyiban jól jártak, hogy a késői nyitás ellenére még postájuk, ugyan ezt a Pláza környékén élők már nem mondhatják le

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67